A Felelős MI a digitális platformokon, a telekommunikációban és a médiában című pódiumbeszélgetés a mesterséges intelligencia szerepére összpontosított ezekben az ágazatokban. Szó volt a stratégiákról, a kihívásokról és a jogszabályi megfelelelőségről is. A vitában a Microsoft Spanyolország, a PHI Institute for Augmented Intelligence, az OpenAI és a T-Systems International szakértői vettek részt.
A pódiumbeszélgetésen résztvevő nemzetközi hírű mesterségesintelligencia-szakértők beszéltek a mesterséges intelligencia konstruktív erejéről, de kitértek a lehetséges veszélyekre és kockázatokra is. A fő hangsúly a mesterséges intelligencia biztonságával és védelmével, a kiszolgáltatott társadalmi csoportok, különösen a fiatalok védelmével, valamint az intézmények szerepével és a mesterséges intelligenciával való visszaélések elleni védelemmel kapcsolatos tudatosság növelésére helyeződött.
A világ közeledik a konszenzushoz az etikus mesterséges intelligenciáról, amit a várható uniós MI-jogszabály is előrevetít. A normák létrehozásának, operacionalizálásának és az irányítási struktúrák kialakításának kérdései központi szerepet játszanak. A vezetőktől elvárják, hogy megértsék a mesterséges intelligencia politikáját, etikáját és hatékonyan kommunikálják annak következményeit.
A negyedik pódiumvita a mesterséges intelligenciával támogatott kormányzati szolgáltatásokat – mint a mesterséges intelligencia társadalmi bevezetésének kulcsfontosságú területét – tárgyalta. A kérdések az EU mesterséges intelligenciára való politikai felkészültségét, a megbízható MI-tesztkörnyezetek létrehozását és szerepét, valamint a hatóságok és nagy platformok közötti partnerséget érintették. A részt vevő szakértők az MI-vel kapcsolatos különféle szakterületekről érkeztek.

Képgaléria

Képgaléria