A mesterségesintelligencia-alapú kormányzás kutatása kicsit olyan, mint a Szent Grál keresése – adta meg előadása alaphangját Gianluca Misuraca, aki kiemelte, hogy ő elsősorban jövőkutató, és amikor a jövőről beszél, akkor itt elsősorban a közszféra kulcsszerepére kíván összpontosítani.

„A kormányt, a szabályozó hatóságokat, a parlamentet és az összes többi intézményt ebben az ökoszisztémában néha inkább problémának tekintik, nem? – tette fel a kérdést. – Ők azok, akik akadályoznak minket az innovációban, de hát értjük, rendben, gondoskodni kell a polgárokról, és éppen ezért van a kormányzati rendszer. És akkor meglátjuk, hogy pontosan mi az a valódi erő vagy az az előny, amit a mesterséges intelligencia potenciálisan nyújthat a kormányzat és a közszolgáltatások számára. De a kérdés az – és azt hiszem, önök már tudják a választ –, hogy készen állunk-e rá vagy sem.”

Beszélt arról, hogy amikor az Európai Bizottságnak dolgozott, 2010-ben az egyik projektjükben éppen egy olyan, lehetséges forgatókönyvet vizsgáltak, hogy érkezhet egy nagy világjárvány Ázsiából, és ha érkezik, akkor hogyan figyelmeztessék a politikai döntéshozókat arról, hogy ez bekövetkezhet, és hogy a technológia lehet egyike azoknak a tényezőknek, amelyek megakadályozhatják, vagy éppen elősegíthetik a járvány terjedését.

Aztán a Covid-járvány során készített kutatásukban egyrészt arra összpontosítottak, hogy hogyan tudjuk elképzelni, milyen lehet a jövő, de ami még fontosabb – hangsúlyozta Gianluca Misuraca –, hogy hogyan lehetne megelőzni a jövőt.

Kiemelte, hogy a jelenre egy apatikus és zárt innovációs rendszer jellemző. A Covid idején a társadalomban sokkal erősebb lett a félelem egy olyan jövővel szemben – és itt említette Shoshana Zuboffnak A megfigyelési kapitalizmus kora című könyvét –, amelyben a magánkézben lévő vállalatóriásokon keresztül gyakorolják az állam összes funkcióját. Utalt Cass R. Sunstein 2005-ben írott – és 2020-tól kezdőden újra roppant népszerűvé lett –, A félelem törvényei című kötetére is, amelynek fő üzenetét úgy tolmácsolta, hogy alapvetően azért nem teszünk semmit, mert nem tudjuk, mi történik, ha teszünk valamit.

„Az ideális forgatókönyv az lenne, hogy visszatérünk a nyílt innovációs rendszerhez. Egy olyan rendszerhez, amelyben megbízhatunk a többiekben” – mondta a kutató, hozzátéve, hogy ma persze nem ez a helyzet, ezért „sokkal fontosabb, hogy a negatív forgatókönyvek megvalósulását megakadályozzuk, minthogy megpróbáljuk megvalósítani az ideális forgatókönyvet. És ez a politikai döntéshozók és a szabályozó felelőssége”.